Talán ez volt az első olyan vonás részedről, ami negatívan vetült ki bennem. Rossz érzés volt, olyan szorító és reménytelen valahogy. Pedig már bizonyítottad, hogy milyen jó a gondolkodásmódod. De akkor elveszthetőnek éreztelek.
Nem akarok tudni az előző életedről - ilyet sem éreztem még. Nem akarom tudni, hogy kiket öleltél, hogy kikkel volt jó, hogy miért, és nem akarom azt sem, hogy valaha mással legyél boldog.
Azt akarom, hogy örökké ilyen aranyosak maradjunk, mindig ezen a hullámhosszon. Az ölelésed akarom, a puha csókjaid, az illatod, a nevetésed, a szempillád, és az összeszűkölő szemed, mikor mosolyogsz. A hajad, a szakállad, a nyakad, a hatalmas hátad, a szexi csípőd, a kényelmes mellkasod. Mindened. Hogy örökké mellettem érjen a reggel. Hogy mindig az én kezem fogd. Hogy elég legyek neked.
Nekem sem kellenek a régiek és nem kell semmilyen új sem.
Nem akarom elképzelni, hogy minden véget ér. Nem akarok a múltaddá válni. Soha.
